…nem ezen az úton indulnék el, hanem a másikon? Ezt már ismerem, jártam erre. Semmi baj vele, ismerős, megszokott. Pontosan a célhoz visz. De mi lenne, ha ma a másikon mennék? Hova vihet? Elkanyarog velem, visz a hátán, aztán letesz valahol, valamerre, talán a semmi kellős közepén, és akkor majd mit csinálok ott? A bizonytalanság vár rám, vicsorító, rémséges fenevadak, egyedüllét, magány, maga az ismeretlen… Merjek elindulni rajta? Lesz értelme legyőzni a bátortalanságom? Kapok érte cserében valamit? Mutat valami újat, vagy csak megfoszt a régitől, és hagy a kettő között, a semmiben lebegni? Vagy itt ez a harmadik út, ugyanúgy nem tudom, hol a vége, és ennek itt, a negyediknek, ötödiknek? Ha elindulok egy másik úton, melyiket válasszam? Mi lenne, ha a másodikon indulnék el? Mi lenne, ha a harmadikon? Mi lenne, ha a negyediken? Mi lenne, ha az ötödiken? Öt különböző út. Öt különböző cél. Csak az egyik ismerős, csak arról tudom, hová visz, csak arról tudom, hogy biztonságos. A térkép szerint ugyanoda vezetnek. De mégis, mi van, ha a térkép készítője tévedett, és csak az első visz oda, amit már ismerek, és ezért tudom, hogy odavisz, a többi négyről viszont csak állítják, de még sosem próbáltam, ezért nem tudhatom biztosan? Akármelyiket is választom, lemondok a többi négyről, sosem tudom meg, mi lett volna, ha bármelyik másik mellett döntök. Választanom kell, ez nem szabadság. Túl sok az út. Mi lett volna, ha… …nem azon az úton indultam volna el? Máshogy alakult volna minden? Más lettem volna végül? A döntés az enyém volt. Nem hittem a térkép készítőjének, pedig – most már látom –, csak abban dönthettem, hogy az öt utam közül melyiket választom. Ő jelölte ki, honnan induljak, és hova jussak el. Igaza volt, ugyanide hozott volna a többi is, csak egy út volt valójában.
No Comments