Igazság

Kicsit imbolygok még, ahogy belépek a kocsmába, pedig egész életemben ezt csináltam, megszokhattam volna már. De még mindig én lépkedek a legegyenesebben a többiek között.

Leülök a söntésben, hamar megszokom a félhomályt, körülnézek, és mindegy, hányadik ez az életemben, otthon érzem magam benne azonnal, második otthonomban. A víz az más, semmi nem foglalja el a helyét, az utazás, hogy mindig más helyen kötünk ki, de jól ismerem már ezeket a helyeket, és nem is ez a lényeg, hanem a közöttük megtett út. Meg, hogy egyszer eljussak Kanadába. Na és persze a nők, akik várnak rám, Candy, azt hiszem így hívják, remélem, nem tévesztem el a nevét, nemsokára látni fogom, utoljára mikor is? Nem is lényeg, az a lényeg, hogy látom nemsokára, és megkóstolhatom, Candy candységét, ahogy Stacie stacieségét pár héttel ezelőtt. Mindegyiknek más íze van, ahogy ezeknek a kisvárosoknak is, de ez nem érdekel, a víz érdekel, meg ez itt, ami mindenhol egyforma, a második otthonom, és Candyk, Staciek…

Nincsenek még sokan, de nemsokára megtelik a hely. Sok cimborám is itt van, de ma külön ülök le. Még mindig dühös vagyok arra a mocskos Fabianra, nevezze rangján a kurva anyja, bár hagyna békén, és csak élhetnék ezeknek, de hát mindig van egy Fabian is, akinek én meg mindig szálka leszek a szemében, és talán kevésbé lelkesen csinálom, ha mond valamit, mint a többiek, ez igaz, de mondom, nem ez az, ami engem érdekel, hanem az utazás, meg hogy kihozzam a legjobbat abból, ami adatott. Felszólított megint, ez az út valahogy különösen rossz volt vele, ezredszerre kötött belém, azt persze én meg visszaszólok, de még nagyobb baj, hogy a kezem ökölbe szorul, és nem tehetek róla, de odacsapnék, alaposan lecsapnám ezt a csirkeszar hajcsárt, hogy szétlapul, és szét is lapulna, egy ütésemtől. Tudja, fél, és ingerel, végül is, én járhatok rosszabbul, akkor még a többiek is mellé állnának, akik ugyanúgy utálják, de bassza meg a szabályzatát, miért nem hagy nekem békét, még a végén tényleg leütöm, hogy az anyja sem ismer rá…

No, nézd csak, van itt egy új arc is, úgy értem, persze fogalmam sincs, kik a megszokott arcok, de nem idevaló, erre a helyre, az biztos. Egyedül ül ő is, magába roskadva, ej, mit bánom én, megvan nekem a maga baja, ez a rohadék Fabian, aki miatt le kell csillapulnom, de nem számít, Candy majd segít. Érdekes azért ez a figura, talán még nálamnál is sokkal nagyobb, hatalmas egy ember. Ha ez csapná le Fabiant, az lenne aztán a nagy dolog, nem is kéne odacsapnia, csak meglegyintenie, azokkal a lapátkezeivel. Furán néz ki, hosszú, egészen sötét haja van, a szája szorosan összezárva, és csak vedel, maga elé bámulva, veszi el egyik korsót a másik után, és csak azokkal foglalkozik.

A többiek egyre hangosabbak, és érkeznek helyiek is, ők nem olyan kesehajúak, barnábbak, szőkébbek, de egyre megy, végül is. Candy szőke, hamvas barack, remélem, tizennyolc van már azért, és én beleharapok majd úgy, hogy a könnye kicsordul és sikítozik, ahogy utoljára is.

No lám, a tagbaszakadt felállt, és elindult felém, de hát én meg itt ülök az ajtónál, de azért a nézése… Mintha engem nézne, de közben valami rémséget látna. Mekkora darab ember, nagyobb, mint egy hegy, ennek aztán jól hasznát tudnánk venni, bár ez nem az én dolgom, hogy jobban menjenek az ügyek, de mégis, legalább őtőle is félne Fabian, és joggal, ej, mer ha ez egyszer meglegyinti, akkor a pajtikkal fogadnék bármibe, hogy annak a mocskos Fabiannak vége, az egyszer biztos.

A mindenit, ez tényleg ide akar ülni. Úgy látom, még mindig rémeket lát, talán a legurított söröktől, és le is ül, és csak nézi a rémeket, azaz engem, de mintha én egy rém volnék vagy mi. Meg nem szólalna az istenadta, itt ül ez a nagy darab barom, a haja az arcába hullik, de azért látom a szemét, amiben ott van valami iszony, hát mér nem megy már a francba és hagy nekem békét. Vagy szólalna meg, de a szája erősen összezárva. Hát jó, eltanácsolom innen mielőbb, különben is, nemsokára indulnom kell Candy bébihez, és az fontos.

Cimbi, mondd, mi a retket akarsz tőlem? Miért ülsz ide, vagy ha már ideülsz, miért nem mondod? Hallod-e nincs nekem most időm, összesen se nincsen sok időm, mert mennem kell nemsokára, az eltáv meg rövid. Látom, akarsz valamit, de mondd gyorsan, különben meg, hagyjál nekem békét, dolgom van.

Nem szól ám, csak meresztgeti rám a szemét. Hát jó, én iszom tovább, el kell felejtenem Fabiant, mer azér nem akarom laposra verni, mer az csak nekem lesz rossz, úgyhogy ki kell engedni a gőzt, meg Candy kedvéért is.

De hát már vagy tíz perce itt ül, és nem szól, csak mered rám, azér ebből kezd elegem lenni, az nem jó, hogy csöbörből vödörbe, még kénytelen leszek nekimenni, és akkor el van rontva az estém, lehet, hogy jobban, is, mint gondolnám, mert azér hatalmas ember ez itt. Látom, hogy formálná a szavakat azzal a szájával neki, ami olyan, mintha rettenetesen nehezen nyílna. Nem tud beszélni vagy mi? Igaz, jobb lenne, ha nem most találna meg egy ilyen, még a végén tényleg beszélni kezd, nekem meg nincs időm erre sok. De hát csak bámul közben, mint egy birka, nem kenyere a beszéd, az egyszer szent, meg biztos felejteni jött ide, ismerem én ezt, ezér nem is nagyon akarom hallani, mindenkinek megvan a keresztje, nekem is a magamé, az a rohadt Fabian, hogy üssön bele a ménkű. Eh, akkor lesz másik Fabian, ugyanolyan, velejéig rohadt, engem meg az is kipécéz majd, mer az igaz, hogy nem nagyon szeretem, ha mondanak nekem valamit, hogy csináljam ezt, vagy csináljam azt. De hát ez ezzel jár, az élet, meg az utazás csupa Fabiannal jár, jobb lenne, ha be tudnám fogni a pofám, de mit tegyek, gyorsan felforr a vérem, aszongyák, nem tudom visszafogni magam, ahogy kéne, ahogy a cimboráim tudják, én nem tudom, azok honnan tudják, birka mind, csak súrolják a fát napestig, én meg ha felállok, az is baj, ha viccelődöm, az is baj, pedig a humor fontos, azzal sok mindent át lehet vészelni, és egyéb iránt meg, köpök az ilyen Fabianokra, lehet, ez látszik rajtam, ezt nem szeretik. Tán megmozgatnám az egész legénységet, ha úgy volna, lázadást szítanék vagy mi, ezt érzik, lehet, pedig azér jó volna csendben kushadni, és figyelni a vizet, amikor hagynak, meg a tájakat, amikor lehet olyanokat látni, meg a partot, amikor közeledünk felé. Meg elgondolni, mi vár ott rám, a kocsma, és aztán Candy vagy Stacie, vagy valamelyik illatos szépség. Nem járnék jól, az egyszer szent, de legalább megpróbáltam, legalább.

Látom, nyitná a száját, de nem megy neki, tiszta zavarodott ez az ember, nem idevaló, mér nem zárják be, vagy valami, hogy ne kelljen leütnöm, vagy neki engem, ahogy elnézem, menne neki, nem kerülne sok erőfeszítésébe, pedig velem sem könnyű elbánni, azt meg állok elébe, nem ijeszt meg, lehet, ez a baj, hogy nem ijeszt meg semmi, Fabian sem, de azér látom, mi volna nekem a jobbik érdekemben, ha megijednék Fabiantól, de mit csináljak, ha nem ijeszt meg, ellenkezőleg, áramlik az a forró vérem az ereimben, és csak azt kívánom, használhassam is az öklömet.

McMurphy…

Honnan tudja ez a nevem, megnézem magamnak még egyszer, de nem tűnik úgy, mintha ismerném, de megeshet, hogy a múltkor is összefutottunk itt, de annak már jó ideje lehet, meg biztos sokat ittam, és nem emlékszem rá. De hát akkora marha nagy ember, hogy csak emlékeznék, meg olyan fura is, mondom, nem idevaló, meg a fajtája is más, csak megjegyeztem volna. A vízen nincsenek ilyenek, de kocsmában, ezen a parton láttam már néhányat, mind iszik, keresik az igazságukat, volt állítólag nekik valami, de elvették tőlük, vagyis mi vettük el, az olyanok mint mi, bár én el nem vettem volna, had legyen meg az igazsága, biztos valami Fabian-féle lehetett akkor is a vezérürü, az olyanok szeretik elvenni a mások igazságát.

McMurphy…

Legalább ne ismételgetné, tudom én a nevem, Randall Patrick, azt nem tudom csak, mit akar ez itt vele, ha már elkezdte, de baja van a beszéddel, ez egyértelmű, na jó, rendelek neki még inni, hátha megered tőle a nyelve, aztán mehetek dolgomra vége. Bár érdekel is engem, megyek így is, nemsokára itt az idő, és akkor megölelhetem Candyt végre, az meg sikítozhat kedvére.

McMurphy…

A kutyafáját, ez aztán tényleg elvesztette az igazságát, most meg keresi, az hagyján, a szavakat is elvesztette, vagy nem is voltak neki, de mi a francot akar tőlem, mindegy, szólok neki, hogy cimbora, én megértelek, el se mondd, tudom, hogy fáj, mert mindenkinek fáj valami, az élet már csak ilyen, oda se ránts neki, idd meg ezt itt, ez segíteni fog felejteni, meg kiengedni a gőzt abból a busa fejedből.

McMurphy…

Látom, szedi össze magát. Egyre többet mondd. Csak a nevemet ismételgeti ez az istenverte, de még mindig rémeket lát, hát nekem ez kínos, mit kezdjek ezzel a barommal, bár, ha jobban megnézem magamnak, és nem ma lenne, biztos jó pajtásságba keverednék vele, mer azér imponál nekem a mérete, meg a hallgatagsága, szeretem az ilyet, az én nyelvem meg van eredve mindig, de értékelem, ha valaki tud hallgatni. De csak erre a kocsmai estére van itt, hát mi dolgom vele, nem visz az élet minket egy kosárcsapatba, az egyszer hétszentség, pedig a labdából még a szuszt is kiszorítaná.. No lám, megint eltátja a száját, mintha mondaná, de úgy hallottam, ezek már nem emlékeznek az igazságukra, túl sokat isznak ahhoz, meg az apjuk is túl sokat ivott ahhoz, hogy elmondhatta volna nekik. Sajnálom, de hát az élet már csak ilyen, kinek így veszik el az igazságát, kinek úgy. Bár én tartom magam, velem aztán nem basznak ki, mindig kiállok, ha ki kell állnom, a franc belé, van is bajom belőle, de azér, eddig még mindig túléltem, meg nyertem is, úgyhogy azt hiszem, még mindig jobb, ha kiállok, mint ha nem, egyébként meg, nem is tudom másképp, mert a vérem forró, ahogy mondják.

McMurphy…

Mondd, mit akarsz? Mondd, honnan ismered a nevem, és miért nem mondod, mit akarsz, hogy a franc esne beléd? Vagy felejtenél el, meg a többi bajod is, itt van még egy, felejtsél pajtás, ne búslakodj már. Ajjaj, látom, mindjárt kitör belőle. Nem is tudom, akarom-e, mert mennem kéne, vár Candy, a vérem is jelez már, most máshogy, mint Fabiannal, kereng össze-vissza, alig várom már, hogy megdögönyözhessem, hogy kigyulladjon, mint egy flipper automata.

McMurphy, ne csináld, hogy bevigyenek.

Hát ez miről beszél? De legalább beszél, annál jobb, gyorsan túl leszünk rajta. Mit ne csináljak cimborám? Nem csinálok én semmit. De nehezen megy neki a beszéd, mégsem leszünk túl gyorsan rajta.

McMurphy…

Igen, cimbi?

Ne csináld, hogy a Főnéni ellensége leszel.

Életemben nem voltam még nő ellensége, miről beszél ez? Szeretem a nőket, mindegyiket, akár ilyen, akár olyan képességekkel áldotta meg az a jó isten. Fabianoknak ellensége vagyok, de hát arról sem tehetek, épp most próbálom lerendezni ezt az ügyet magamban, de egy nőnek? Egy főnéninek? Zűrzavaros a feje, valami hibádzik nála, főnénikről vizionál, pedig semmi oka nem volna a félelemre, mer ha nekem ilyen hatalmas tenyerem volna, még ennyire sem érdekelne a magam baja, meg még mindig úgy néz rám, mintha rém volnék, mint aki nem hiszi el, hogy itt ülök, pedig itt ülök, mint a hétszentség, de ő minek ült ide, nekem nem kéne elhinnem.

McMurphy. Ne csináld, mert én megszeretlek, mert nagyobbnak érzem majd magam tőled, majdnem olyan nagynak, mint apám volt, meg a többiek is, neked meg drótokat vezetnek a fejedbe, aztán kivágnak belőle egy darabot, hogy kiöljenek belőled mindent, de mindent, de mindent. Nem marad belőled semmi, csak egy halom szar.

Ne csináld, hogy nem bírom nézni, és párnát kell az arcodba nyomnom, kitörni arról a helyről, és aztán csak lenni, kocsmákban, inni, és azon gondolkozni, hogyan lehetett volna másképp, mi lenne, ha besétálnál valamelyikbe, ide, és én elmondhatnám neked, figyelmeztethetnélek, hogy ne csináld, adj alább, mert különben ez lesz, megölnek, és én is meg kell, hogy öljelek, és aztán csak gondolkozom, hogy de hát mit tehettünk volna másképp, és te hogyan viselkedhettél volna másképp, ha egyszer nem tudsz.