Fa vagyok

Posted on 2009-11-27 by admin

Fa vagyok. Növekszem egy aprócska magból. Igyekszem felfelé, az égnek. Az égszínkék magasba, világoszöld, kócos leveleimmel. Nincs tudomásom róla, hogy milyennek kell egy fának lenni, nem törekszem semmire, csak arra, hogy ami a magban volt lehetőség, azt beteljesítsem.

Sietve növök, lendülettel, kinyújtózom, élvezem a létet. Hófehér bárányfelhők úsznak azon a nagyon kék égen. Nem vagyok stabil, hajladozom az enyhe szélben.

Elmúlik a jó idő, borongós lesz, valami a derekamba hasít, megmerevít. Az ég most szürke, és alacsonyan van. Ijedt vagyok, borongós a kedvem is, de aztán megszokom, ott állok a többi fa között, a gyökeremhez kiskutyát temetnek.

Eljön a tél, én azt hittem, maga a halál, de nem, a ború volt az, csak a borús kedv. A tél gyönyörű, nyugodt, megbékélést hozó. Hófehér takarónkban állunk időtlenül, nagy csendben. A pihenés, töltődés időszaka.

Kisüt a nap, elfúj mindent egy friss tavaszi szél, és mi, mint a gyerekek, játszunk, hajladozunk. Nézzük a rét felett kergetőző lepkéket, a zöld füvet, rügyeinket, és csak úgy duzzadunk az energiától.

Jön a nyár, én magam vagyok a nyár, megértem. Én magam vagyok a termékenység, a megosztani vágyás, ha van kivel, ha nincs, nem fontos. Érett gyümölcseim lepotyognak, árnyékot adok, ételt adok. Nem számít, hogy van-e valaki, aki ezt befogadja, csak a megosztás számít, mert már megértem, hát ez következik. Befogadok mindent és mindenkit magamba, magamba ölelek mindent és mindenkit, mint az asszony, aki a szoknyájához tereli a gyerekeit, és dús karjaival öleli őket.

Múlik az idő, kopaszodnak az ágaim, alacsonyabb vagyok. Leeseik néhány tagom, elkorhadt. Már rég elhullajtottam a magjaim, elszórtam az élet magvait, a földön az élet tovább él, de nem én. Én felszállok abba az égszínkék égbe, és repülök, mint azok a játékos madarak.

No Comments

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.